Álláslehetőség
Securamed
elkötelezte magát amellett, hogy forradalmian új szolgáltatásaival az egészségügyi rendszerek mélyen gyökerező problémáira kínáljon megoldásokat.
Számunkra rendkívül fontos a kitűzött célok maradéktalan megvalósítása, valamint azon jelentős fejlesztések kidolgozása, amelyek számos kihívás elé állítják a program résztvevőit.
Tudatában vagyunk annak, hogy küldetésünk sikere azokon a motivált, és kiemelkedően tehetséges szakembereken múlik, akik elhivatottságtól hajtva törik át a mindennapi élet korlátait és teszik jobbá világunkat.
Meggyőződésünk szerint, ha valaki lehetőséget kap a kiemelkedésre, akkor képes minden elvárást túlszárnyalni. A Securamed folyamatosan kutatja a legragyogóbb számítástechnikai,
marketing, üzleti és ügyfélszolgálati tehetségeket. Cégünk legnagyobb értékét a kiváló referenciákkal rendelkező és a változás mellett elkötelezett munkatársak jelentik.
A Securamed garantálja a motiváló és sikerekre serkentő munkahelyi környezetet.
A Securamednél minden munkatárs egyben tulajdonos is és ez a mindennapi munka szintjén is érvényesül. A cégnél uralkodó vidám és élénk munkahelyi légkör
garantálja a kreativitással párosuló egyre növekvő hatékonyságot.
Készen áll arra, hogy a tagjává váljon ennek az elkötelezett és tehetséges emberekből álló csapatnak?
Eléggé elszánt ahhoz, hogy az emberiség számára tökéletesítse a jelenlegi egészségügyi rendszert? A Securamed szívesen lát mindenkit, akinek
a munkája a szenvedélye, és egy lelkes csapat tagjaként, kreatív munkával kívánja építeni a sikerhez vezető utat.
Securamed Inc.
Humán Erőforrás
P.O. Box 241524
Los Angeles, CA 90024
Fax: (310) 882-6813
Email: careers@securamed.com
|